Prezentáció

Tapasztalatom szerint a hagyományos tréningek ideje mára már lejárt. Az általában egy-két napos tréningeket szeretem több, rövidebb időtartamú képzéssel megtámogatni, hogy a készségek rögzüljenek és automatizálódjanak. A szervezet igényei és céljai határozzák meg a tréning tartalmát. Mindig szerepfejlesztésben gondolkodunk.

Egyetemi oktatóként, kommunikáció tanárként, trénerként számtalanszor tanítok prezentációt. A fókuszban mindig az üzenet hatásos átadása szerepel. Ehhez fontos mind a jól szerkesztett tartalom, mind pedig az előadás beszédviselkedés része. A tréning során elsajátítjátok a meggyőző beszédet, a biztos fellépést. Ezek a készségek a klasszikus előadáson túl „jól jönnek”az élet különböző színterein is.

A csoportos tréning vagy képzés során a tréneri támogatáson túl egymástól is kaptok visszajelzést, egymástól is tanultok. Kialakul a lényeglátó képességetek, rugalmassá válik a gondolkodásotok. Gyakoroljátok a kapcsolattartást a közönséggel. Megtanuljátok a váratlan helyzeteket kezelni. Fejlődik a belső időérzékelésetek. A gyakorlat – elmélet aránya: 90 – 10 %.

Egyéni fejlesztés alkalmával – igény szerint – foglalkozunk a személyes, tartalmas szöveg felépítésével, a prezentáció gyakorlásával, az önreflexió kialakításával. Ha egyszeri alkalommal szeretnél visszajelzést kapni a prezentációdra, akkor arra is van mód shadow coaching keretében.

Témáink:

  • Szereptisztázás, szerepfejlesztés
  • A kommunikáció köre
  • A felkészülés, ráhangolódás szempontjai
  • Az ötlettől az előadásig
  • Szerkesztés, lényeglátás, vázlat
  • Kreativitás, spontaneitás, flexibilitás
  • A figyelem felkeltése és fenntartása, kapcsolat a közönséggel
  • Kongruencia, hiteles és hatásos kommunikáció
  • Magas szintű beszédtechnika
  • Kalandok az eszközökkel
  • Tér és idő
  • Baklövések kezelése
  • Ellenvetések kezelése
  • Csipetnyi önismeret
  • Ötletek önbizalmunk megerősítésére
  • Lámpaláz kezelése

Média

Rádiós, televíziós szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként sokszor tapasztaltam, hogy a szervezetek inkább kerülik a média világát, mintsem kihasználnák a benne rejlő lehetőségeket. Ennek okát a médiáról alkotott torz, sokszor túldimenzionált képben látom, illetve abban, hogy a cégek nem tudnak „hírértékben” gondolkodni. Pedig lehetséges a szervezet tevékenységével, történetével, vezetőivel és munkatársaival kapcsolatos hírek elhelyezése a médiában, és ezáltal a szervezet ismertségének a növelése, a cégről alkotott imázs erősítése.

Tréning és képzés keretében támogatjuk a szervezet vezetőit, kommunikációs szakembereit, hogy jobban eligazodjanak a sajtó, a rádió és a televízió világában. A médián keresztüli tudatos érdekérvényesítés tanulható, alakítható.

Témáink:

  • a szervezet jelenlegi sajtókapcsolatainak feltárása, rendszerezése, új sajtókapcsolatok kiépítése, sajtólista készítése, sajtóarchívum összeállítása, a honlapon sajtószoba működtetése

  • a média működésének megértése, a médiával való kapcsolattartás színtereinek a megismerése, a helyi és országos média felépítése és működése, a kapcsolattartás eszközei, szabályai és gyakorlata

  • hírértékben gondolkodás szemlélete, rálátás a szervezettel kapcsolatos értékekre, amelyekből hírek generálhatók

  • sajtófigyelés, médiafigyelés – tudatos ráhangolódás az egyes médiumokra, sajtóorgánumokra, a konkrét műsorokra, rovatokra, folyamatos kapcsolat lehetőségének a keresése, tájékozódás az adott médium gondolkodásmódjáról, stílusáról, az adott orgánumnak megfelelő hírértékben gondolkodás, eligazodás a műfajokban

  • események szervezése, amelyek a sajtómegjelenést biztosíthatják

  • kapcsolatok generálása a potenciális partnerekkel, vásárlókkal, új fórumok kiépítése

  • nyilatkozatadásra felkészítés tartalmi és formai szempontból, szerkesztés, lényeglátás, retorika, beszédtechnika, időérzékelés, öltözködés, megjelenés, viselkedés, technikai tudnivalók, váratlan helyzetek kezelése, kínos kérdések kezelése, testi, lelki felkészülés, a lámpaláz leküzdése

Referenciák